Monty Python
Mi az a Monty Python?
A Monty Python-csoportot (közkeletű nevén The Pythons) 1969-ben alapította öt brit író-színész: (Graham Chapman, John Cleese, Eric Idle, Terry Jones, Michael Palin) és egy amerikai animátor (Terry Gilliam). Műsoruk, a 45 részes, egyenként félórás Monty Python Repülő Cirkusza (Monty Python's Flying Circus) először 1969. október 5-én került adásba. A 45 részt négy szériában készítették el (három 13 részes és egy hatrészes), de az utolsó szériában a műsor címe Monty Pythonra rövidült. Ám a Python-jelenség ennél sokkal több volt: turnék, négy film, több album, egy musical, számos könyv és számítógépes játék kötődik hozzájuk. Ezen kívül a csoport tagjai önállóan is elismert művészekké váltak.
A Repülő Cirkuszt a BBC 1969 és 1974 között sugározta. A jeleneteket Graham Chapman, John Cleese, Terry Gilliam, Eric Idle, Terry Jones és Michael Palin írta és adta elő. Egy műsorban több jelenetet adtak elő, melyeket Gilliam animációi kapcsoltak össze, kiterjesztve az akkoriban szokásosnak mondható stílus- és tartalombeli korlátokat.
A Monty Python előtt
Palin és Jones az Oxfordi Egyetemen találkozott, Cleese és Chapman pedig a Cambridge-i Egyetemen. Idle szintén Cambridge-ben tanult, egy évfolyammal alattuk. Cleese és Gilliam New Yorkban, a Cambridge Footlights Cambridge Circus című turnéja alatt ismerkedett meg.
Chapman, Cleese és Idle a Footlights tagja volt a The Goodies című komédiasorozat három leendő színészével, Tim Brooke-Taylorral, Bill Oddie-val és Graeme Gardennel, valamint Jonathan Lynnel (az Igenis, miniszter úr! társszerzőjével). Idle elnöksége alatt a feminista író, Germaine Greer és Clive James rádiós műsorvezető is a társulat tagja volt. A társulat előadásairól több régi felvétel is fennmaradt, köztük Idle és Cleese jelenetei is.
A csoport megalakulása előtt a tagok a következő műsorokban szerepeltek és/vagy írtak forgatókönyvet. A The Frost Report volt az első tévéműsor, ahol mind az öt angol Python-tag együtt dolgozott és lehetőségük nyílt saját stílusuk kialakítására:
-
I'm Sorry, I'll Read That Again (rádió) (1964–1973) [Cleese: szereplő és író – Idle és Chapman: írók]
-
The Frost Report (1966–1967) [Cleese: szereplő és író – Idle: Frost monológjainak írója – Chapman, Palin és Jones: írók]
-
At Last the 1948 Show (1967) [Chapman és Cleese: szereplők és írók – Idle: író]
-
Twice a Fortnight (1967) [Palin és Jones: szereplők és írók]
-
Do Not Adjust Your Set (1967–1969) [Palin, Jones és Idle: szereplők és írók – Gilliam: animációk – Bonzo Dog Band: zenés részek]
-
We Have Ways of Making You Laugh (1968) [Idle: szereplő és író – Gilliam: animációk]
-
How to Irritate People (1968) [Chapman és Cleese: szereplők és írók – Palin: szereplő]
-
The Complete and Utter History of Britain (1969) [Palin és Jones: szereplők és írók]
-
Doctor in the House (1969) [Chapman és Cleese: írók]
Ezen tévéműsorokban olyan ismert brit komikus színészek vagy írók is részt vettek, mint Ronnie Corbett, Ronnie Barker, Tim Brooke-Taylor, Graeme Garden, Bill Oddie, Marty Feldman, Jonathan Lynn, David Jason és David Frost.
A Do Not Adjust Your Set (amit gyerekműsornak szántak) felnőttek körében aratott sikere után az ITV felajánlotta Palinnek, Jonesnak, Idle-nek és Gilliamnek egy saját műsor készítésének lehetőségét. Ugyanekkor Cleese és Chapman a BBC-től kapott hasonló ajánlatot (rájuk többek között a The Frost Report és az At Last the 1948 Show című műsorokban figyeltek fel). Cleese azonban nem szeretett volna kétszemélyes showt csinálni, melynek egyik oka Chapman nehéz természete volt. Felajánlotta Palinnek – akiről korábbi munkáik kapcsán jó emlékei voltak – hogy csatlakozzon hozzájuk. Mivel az ITV-sorozat indulása késlekedett, Palin beleegyezett, és magával hozta Jonest és Idle-t, aki viszont Gilliamet is figyelmükbe ajánlotta. A Monty Python csoport tulajdonképpen Cleese és Palin jó kapcsolatának eredményeként jött létre.
Monty Python Repülő Cirkusza
A műsor megtervezése
A Pythonoknak nagyon pontos elképzeléseik voltak arról, mit is akarnak csinálni, de épp akkor futott Spike Milligan komédiasorozata, a Q5, amiben több dolog is megegyezett az ő terveikkel, így újra kellett gondolniuk az egészet. Terry Jonesnak eszébe jutott Terry Gilliam egy animációs betétje, a Beware of the Elephants (Óvakodj az elefántoktól), amit a Do Not Adjust Your Set-hez készített; az animációnak nem volt valódi témája, képi asszociációk laza sorozata volt. Ennek alapján született meg az ötlet, hogy egy-egy részben a szkeccseket animációkkal, vagy magukban a jelenetekben lévő asszociációs kapcsokkal kössék össze. Michael Palin emlékezett Gilliam egy másik munkájára, a Christmas Cards-ra (Karácsonyi lapok). „Briliáns volt, a templomtornyokból rakétaállások jöttek ki." Terry képfolyamai rádöbbentették őket, hogy másképp is lehet a dolgot csinálni. Ezzel megszületett a Monty Python sajátos stílusa.
A munka szervezetten folyt: a jelenetek írása minden nap reggel 9-kor kezdődött és délután 5-kor fejeződött be. Két szerzőpáros dolgozott, egymástól függetlenül: Cleese és Chapman, illetve Jones és Palin; Idle pedig egyedül írt. Néhány nap után összeültek (Gilliammel együtt), és elmondták az ötleteiket, valamint megbeszélték a forgatókönyveket. A válogatás demokratikusan folyt: ha a többség jónak talált egy ötletet, az bekerült a műsorba. A szerepek kiosztása kapcsán sem adódtak viták, mert mindegyikük inkább íróként tekintett magára, mint színészként, aki mindenáron képernyőre akar kerülni. Miután összeválogatták egy adás jeleneteit, Gilliam szabad kezet kapott az őket összekötő animációk elkészítésére.
Névadás
Eleinte több lehetséges címe volt a műsornak, például Owl Stretching Time (Bagolynyújtó idő), The Toad Elevating Moment (A varangymagasztaló pillanat) és Bun, Wackett, Buzzard, Stubble and Boot. Michael Mills, a BBC szórakoztató műsorokat készítő részlegének vezetője szerette volna, ha a műsorra cirkuszként utalnak, mivel a csoport tevékenysége efféle benyomást keltett benne. Hogy ne emlékeztessen a hagyományos cirkuszra, a tagok hozzátették a repülő jelzőt ("repülő cirkusz"-nak egyébként az I. világháború után, főként Észak-Amerikában létrejövő, légibemutatót tartó repülős társulatokat nevezik). A "Flying Circus" végül azért maradt meg, mert a BBC már így jegyezte fel a műsort az ütemtervébe, és nem volt lehetőség a változtatásra.
Ezután több ötlet merült fel. Gwen Dibley Repülő Cirkusza: Michael Palin olvasott egy cikket egy Gwen Dibley nevű nőről, és azt gondolta, érdekes lenne, ha rájönne, hogy van egy tévéműsora. Barry Took Repülő Cirkusza: Barry Took segédkezett a csoport megalakulásánál. Arthur Megapode Repülő Cirkusza is egy lehetséges cím volt, de végül elvetették. A Monty eredete máig sem tisztázott, bár a tagok egyetértenek abban, hogy számukra fennkölt hangzása tette viccessé.
Az 1998-as Live at Aspen című dokumentumfilmben elmondták, hogy a Monty (a Montgomery beceneve) gúnnyal vegyes tisztelgés Bernard Law Montgomery tábornok előtt. Más alkalmakkor Idle azt mondta, hogy „Monty” egy ismerős fickó volt, aki mindig kedvenc pubjában ivott; az emberek gyakran betértek ide és megkérdezték a csapostól: „Monty volt már bent?” Így Idle gyorsan megjegyezte a nevet. Egy harmadik változat szerint P. G. Wodehouse regényeinek szereplője, Monty Bodkin ihlette a nevet. A Pythont Cleese javasolta, mert valami ravasz, sikamlós dolog benyomását keltette. A "Monty Python" pedig úgy hangzik – mondták az alkotók –, mint egy rossz színházi ügynök neve, aki legfeljebb csak az övékhez hasonló társulatokat tud összehozni.
A pythoni stílus
A Repülő Cirkusz több formai újítást is hozott. Gyakran a dolgok közepébe vágtak, nem volt hagyományos főcím. Kiváló példa erre Robinson Crusoe figurája, akit Palin alakít. Különböző helyeken (tengerpart, mocsár, sziklafal, erdő, vágóhíd stb.) küszködi át magát, végül azt mondja: It's… (Ez…), utána pedig a főcím következik. Gyakran a műsor közben elkezdték vetíteni a stáblistát. Milligan korábbi Q-sorozatain felbátorodva rájöttek, hogy nem szükséges minden egyes szkeccset slusszpoénnal zárniuk, a jeleneteknek gyakran hirtelen véget vetnek egy másik jelenetre vagy animációra való váltással, a színről való lelépéssel, a szerepből kilépve egyenesen a kamerába, a nézőhöz szóló kommentárral, vagy egy lényegtelen eseményre vagy személyre való fókuszálással. Visszatérő példa a Chapman által megszemélyesített ezredes, aki a 4. epizódban több jelenetbe is besétál, és leállítja, mivel a hadsereg szlogenjét (It's a man's life – férfiaknak való) használják benne, és szerinte egyébként is túl hülyék a jelenetek.
A jelenetek összekötésének másik jellegzetes módja Gilliam szürreális mozgó kollázsai voltak, amelyekben sokszor ismert alkotásokból ollózott ki részleteket, s előszeretettel használt viktoriánus illusztrációkat, metszeteket és fényképeket. A Monty Python egyik védjegye, a főcímet összetaposó láb Cupidóé, egy olasz reneszánsz festő, Bronzino egyik képéről való (Vénusz, Cupido és az Idő).
A csapat megújította az átöltözős komédiát is. Gyakran játszottak középkorú, rikácsoló háziasszonyokat. Ha valamelyiküknek egy nőt kellett alakítania, egy pongyolát és egy kötényt vett fel, és magas hangon beszélt. Ezeket az öregasszonyokat "borsszórónak" (pepperpot) nevezték az alakjuk miatt. Mint a tagok többször elmondták, eleinte színésznőkkel próbálkoztak, de úgy nem működtek a jelenetek, nem ültek a poénok. Így ezután csak a csinibaba szerepekre alkalmaztak nőket (többnyire Carol Clevelandet), ahol fontos volt a jelenet szempontjából a szépség, nőiesség.
A Repülő Cirkusz
Az első szezon vetítését 1969. október 5-én kezdte el a BBC. A sorozattal igencsak mostohán bánt a csatorna: késő este vetítették (egyébként a Magyar Televízióban is éjjel 11 után volt látható), majd többször is más időpontra helyezték át, néha el is halasztottak egy-egy részt más műsorok miatt. Nem országos adásban ment, sokan csak hallottak róla, de a fokozódó érdeklődés miatt a BBC lehetőséget adott a folytatásra.
Még a második szezon műsorra kerülése előtt összeállítottak egy filmet az addigi jeleneteikből, főként azzal a céllal, hogy az USA-ban is megismertessék magukat. Címe az egyes jelenetekben többször is elhangzó mondat: And Now for Something Completely Different (És most valami teljesen más). Angliában jól fogadták, de az USA-ban – részben a rossz promóció miatt is – megbukott.
Az alkotók a külföldi tévétársaságok számára nem engedélyezték a sorozat szinkronizálását, kizárólag feliratosan kerülhetett adásba (a magyar fordítást Galla Miklós készítette). Két másik feltételt is szabtak: nem lehet semmit kivágni a műsorból, illetve nem lehet reklámmal megszakítani. A szinkron tiltását a társulat egyes esetekben feloldotta, így készült német és japán szinkron, valamint a sorozat 2007-es DVD-kiadásához magyar hang is.
A Repülő Cirkusz vége
Bár Cleese már a második széria végén fontolgatta kiválását, csak a harmadik széria befejeztével hagyta ott a Repülő Cirkuszt. Úgy érezte, hogy csak önmagát ismételte, nem tudott semmi újjal hozzájárulni a műsorhoz, és hogy a harmadik szériában látható jelenetei csak korábbi munkák újraírt változatai voltak. Új kihívásokra vágyott, és nagyon szeretett volna közös sorozatot készíteni a feleségével, Connie Booth-szal. Távozásának másik oka Chapman volt, akivel súlyos alkoholizmusa miatt nagyon nehéz volt együtt dolgozni. Egy interjúban Eric Idle ezt mondta Cleese távozásáról: „épp az Air Canadával repültünk Vancouverbe, amikor John azt mondta nekünk, menni akar. Hogy miért? Nem tudom. Ő sokkal hamarabb ráun a dolgokra, mint mi. Nehéz ember, nem könnyű vele jóban lenni. Azért olyan vicces, mert sohasem akarta, hogy szeressék. Ez valamiféle magával ragadó, arrogáns szabadságot ad neki.”
A csoport többi tagja újabb szériát készített, mielőtt 1974 végén levették volna a műsorról. A negyedik sorozat címét Cleese kiválása miatt Monty Pythonra rövidítették. Hivatalos távozása ellenére a 42. részben Cleese-nek van egy villanásnyi szerepe. Mivel több jelenetet a Gyalog galopp forgatókönyvéből vágtak ki és itt használtak fel, Cleese is részesült ezek szerzői jogdíjaiból. Míg az első három széria egyenként 13, addig az utolsó csak 6 részből állt.
Az USA-ban a Repülő Cirkuszt először 1975-ben mutatták be, és rövid idő alatt kultuszt teremtett. Ron Deveiller, a texasi KERA (a PBS tagja) vezetője egy polcon akadt rá a sorozat néhány epizódjára, miközben műsorra tűzhető anyagokat keresett. Megnézett egy részt, majd a következőt, és még mielőtt véget ért volna, már meg is szerezte az összes rész sugárzási jogát. A sorozat végül országszerte látható volt a PBS csatornáin, a Monty Python pedig egy véletlen folytán meghódította Amerikát.
Filmek
And Now For Something Completely Different (1971)
Ez a Monty Python-csoport első filmje, melyben a Repülő Cirkusz első szériájának legjobb jelenteit vették fel újra, különösen alacsony költségvetésből (a jeleneteket bizonyos mértékben megvágták). A film készítését a Playboy brit kiadásának vezetője, Victor Lowndes finanszírozta. Ezzel akarták az USA-ban is megismertetni a csoportot, ami akkor nem sikerült. Az Egyesült Királyságban a film sikeresnek bizonyult. Bár Pythonék nem tartják sikeresnek a filmet, ma már elég sok rajongója van.
Gyalog galopp (1975)
A csoport (Cleese-zel) 1974-ben újra együtt volt, hogy megírják és leforgassák új filmjüket. A Gyalog galopp története az Artúr-mondakörön alapul, a filmet Jones és Gilliam rendezte – Gilliam készítette a főcímben látható és az összekötő animációkat is. Mindannyian több szerepben is feltűnnek, Artúr királyt Graham Chapman alakította. A film költségvetése mindössze 150 ezer font volt, amit a további adományok nagyjából 230 ezer fontra egészítettek ki. Az „adakozók” között volt a Pink Floyd és a Led Zeppelin, valamint Tony Stratton-Smith impresszárió, a Charisma Records alapító-tulajdonosa (itt jelentek meg a Monty Python-albumok).
A filmet Skóciában, Doune Castle, Glen Coe és a magántulajdonban lévő Stalker-vár környékén forgatták. A kevés pénz miatt nem tudtak lovakat venni. Ebből adódott a film egyik legemlékezetesebb poénja: amikor a lovagoknak méltóságteljesen lovagolniuk kellene, csak ugrálnak, kezükben a nemlétező kantárt fogják, apródjaik pedig két fél kókuszdiót ütnek össze, így utánozva a lódobogást (ez bevett trükk volt a rádióban, ami filmen komikus hatást keltett). Ezt a „trükköt” már 1956-ban, az A Show Called Fred című műsorban is bemutatták, amit Richard Lester rendezett, főszereplője pedig Spike Milligan és Peter Sellers volt. A lovagok sodronyinge valójában ezüst színűre festett vatta volt, a kastélyok pedig Doune Castle más-más szögből felvett képei, illetve kartonpapírból készült makettek (amikor meglátják Camelotot, a lovagok mind „Camelot” felkiáltásban törnek ki, de Balfi, Artúr király apródja/lova azt mondja: „Csak egy makett”). A forgatás körülményei mostohák voltak. Az idő rossz volt, állandóan esett, a „sodrony” pedig magába szívta a nedvességet. A rendelkezésre álló pénzből csak olcsó hotelekre telt, melyek még a fürdéshez sem tudtak elég meleg vizet adni. Gilliam és Jones egymással és a többiekkel is állandóan vitatkozott, Chapman alkoholizmusa pedig még súlyosabbá vált, a forgatás során delirium tremensbe esett. Pythonék szerint a Gyalog galopp forgatása volt az egyetlen alkalom, amikor az egyébként jó kedélyű Michael Palin is kijött a sodrából. Ez akkor esett meg, amikor Jones és Gilliam elégedetlenkedése miatt állandóan újra kellett venni egy jelenetet, melyben egy bizonyos „Sárzabálót” alakított. A jelenet végül nem került be a filmbe.
A film kimondottan sikeres lett, 2000-ben a Total Film magazin olvasói minden idők ötödik legjobb vígjátékának választották.
Brian élete (1979)
A Gyalog galopp sikere nyomán egy riporter megkérdezte Idle-tól a következő film címét, bár a csoport akkor még nem is gondolt második filmre. Idle azt mondta: „Jézus Krisztus – Hitvágy”; ez egy mindig rendelkezésre álló válasz volt, mert a riporterek nem tudtak rá mit mondani. Hamarosan azonban tényleg elkezdték tervezni az új filmet, mely Krisztus életét állította volna görbe tükör elé, éppen úgy, ahogy a Gyalog galoppban Artúr király mondája került terítékre. Bár Pythonék nem voltak hívők, abban egyetértettek, hogy Jézus „alapjában véve rendes fickó” volt, és tanításaiban semmi kigúnyolnivalót nem találtak; viszont gyanakvással figyelték az egyetemes egyházat, ezért egy ál-Messiás követőinek hiszékenységéről és képmutatásáról akartak szatírát írni.
Ezért a főszereplő olyan ember lett, aki a szomszéd jászolban született, és a három király először őt tartotta a Messiásnak. Amikor Jézus megjelenik a történetben (először a másik jászolban, majd a hegyi beszéd alatt), mindenféle gúny nélkül látható. A bonyodalom akkor kezdődik, amikor a „boldogok, akik békét teremtenek” helyett az emberek „boldogok a sajtkészítőket” értenek (angolul „blessed are the Peacemakers – blessed are the cheesemakers”).
Úgy döntöttek, hogy a forgatókönyvet két hét alatt, pihentető, nyugodt környezetben, távol az Egyesült Királyságtól írják meg. Erre az időszakra a karibi térségbe utaztak. A Gyalog galopp forgatási körülményeiből okulva úgy döntöttek, hogy a filmet Tunéziában forgatják le. Korábbi filmjükkel ellentétben a Pythonok ezt a forgatást tartották a legjobbnak, úgy érezték, ekkor teljesítettek a legjobban. Bernard Delfont impresszárió ideges lett, miután elolvasta a forgatókönyvet és nem sokkal a munka kezdete előtt megvonta támogatását a csoporttól. A projektet George Harrison mentette meg, aki sebtében megalapította a Handmade Filmst, így előteremtve a mintegy ötmillió fontnyi pénzt a filmhez. Harrison később azt mondta, azért segített, mert olvasta a forgatókönyvet és csak látni akarta a kész filmet. Pythonék erre úgy reagáltak, hogy ez volt a legtöbb pénz, amit egy mozijegyért valaha fizettek.
A Gyalog galoppal ellentétben ezt a filmet egyedül Jones rendezte, elkerülendő a komoly vitákat a munka menetéről. Bár Briant eredetileg Cleese akarta játszani, a többiek Chapman mellett döntöttek, mert lenyűgözőnek találták Artúr király magasztos megformálását (egyébként az olvasópróbák egyik csúcspontja Cleese volt Reg szerepében, és abban is egyetértettek, hogy lehetetlen lenne mindkét karaktert ugyanannak az embernek eljátszania). Bár Chapman csak Briant és Fikusz Kukiszt alakítja, a többiek több mint negyven szereplőt játszanak el. A film során egy-egy villanásnyi szerepben George Harrison és Spike Milligan is feltűnik (ő épp a forgatás környékén nyaralt); Keith Moon, a The Who dobosa is kapott volna hasonló szerepet, de ő a forgatás kezdete előtt meghalt.
Megjelenésekor keresztény csoportok tiltakoztak a film ellen annak istenkáromló volta miatt, ami az utolsó jelenetben a legfeltűnőbb: egy tömeges keresztrefeszítés áldozatai a kereszten egy vicces dalt énekelnek (Always Look on the Bright Side of Life). Az Egyesült Királyságban néhány város megtiltotta a film bemutatását (közülük néhányban még mozi sem volt). Írországban nyolc, Norvégiában pedig egy évig volt betiltva (Svédországban így reklámozták a filmet: „Olyan vicces, hogy Norvégiában be is tiltották!”) Olaszországban csak 1990-ben jelenhetett meg. Jerseyben 2001-ig nem mutatták be, ám ezután is csak felnőtteknek akarták engedélyezni megtekintését, annak ellenére, hogy a BBFC besorolása szerint minden 14 éven felüli megnézhette.
A moziknál Mary Whitehouse és mások, akik elítélték a filmet, a filmről szóló röplapokat osztogattak, ingyenreklámot biztosítva ezzel Pythonéknak. A bemutató után nem sokkal John Cleese és Michael Palin a BBC2 Friday Night, Saturday Morning című vitaműsorában vette védelmébe a filmet Malcolm Muggeridge és Mervyn Stockwood, Southwark püspöke ellenében. Cleese gyakran mondta, hogy élvezte a vitát, mert a film „logikailag teljesen védhető” volt. Palin viszont láthatóan dühös volt. A vitáról (és a Monty Python iránt tanúsított rajongásról) a Not the Nine O'Clock News című műsorban készítettek paródiát: ebben a The General Synod's Life of Christ (Egyetemes zsinat: Krisztus élete) című filmről vitáznak, amiről úgy tartják, hogy „kiparodizálja a komikusok Messiását – Urunkat, John Cleese-t”.
Pythonék a maguk részéről istenkáromló helyett inkább eretneknek tartják filmjüket, mert nem az Istenben való hitet, hanem az egyetemes egyház gyakorlatait gúnyolják benne.
Az élet értelme (1983)
A Monty Python-csoport utolsó filmjének stílusa közelebb áll a Repülő Cirkuszéhoz. A jelenetek laza füzéréből álló film az ember életét követi nyomon a fogantatástól kezdve egészen a halálig. A filmben – amit ismét Jones rendezett – látható a csoport néhány legbizarrabb és legnyugtalanítóbb pillanata, valamint több gondosan megkomponált dal is hallható benne. Az élet értelme a csoport legsötétebb hangulatú munkája: nem szűkölködik erőszakos jelenetekben és fekete humorban. A film megjelenésekor a csoport tagjai bevallották, hogy „akit csak lehet”, meg akartak sérteni. Gilliam rövidfilmje, a Bíborszín Örökös Biztosító eredetileg a film egyik jelenete lett volna, de olyan igényesre sikerült, hogy kivágták és kísérőfilmként használták (VHS-en, DVD-n és a televízióban is a film elején, „előszóként” szerepel).
Bár mind anyagilag, mind a kritikusok körében kedvező fogadtatást kapott, Az élet értelmét mégsem tartják olyan jónak, mint a csoport korábbi filmjeit. Sokan úgy érzik, hogy hiányzik belőle a Gyalog galopp és a Brian élete egységessége. Idle azt mondta, hogy „csak régi dolgok átirata volt, közel sem tökéletes”. Pythonék eredetileg Artúr királyhoz és Brianhez hasonlóan egy főhős köré akarták építeni a történetet, akinek végigkövették volna az életét. Ezt azonban Cleese miatt elvetették, akinek már elege volt a film elhúzódó írási munkáiból.
Fontos megjegyezni, hogy ez volt a Monty Python-csoport utolsó munkája, melyben mind a hat tag részt vett. Graham Chapman utoljára az 1989-ben megjelent Parrot Sketch Not Included – 20 Years of Monty Python című válogatásban állt kamera elé társaival: négy másodpercig láthatóak, amint egy szekrényben ülnek.
Python (Monty) Pictures
Az 1973-ban alapított Python (Monty) Picturest a csoport öt életben lévő tagja irányítja. A vállalat birtokolja a csoport által készített műsorok jogait, illetve az ezekkel kapcsolatos ügyeket intézi. A társaság tevékenysége saját megfogalmazása szerint „a televíziós és filmes termékek használata”. A legutolsó pénzügyi évben (2004 márciusáig) a társaság befektetése 4,9 millió font volt.
Amikor 1975-ben az ABC televíziós társaság az USA-ban bemutatta a Repülő Cirkuszt, az epizódokat újravágták, hogy megfelelően be tudják illeszteni a reklámblokkokat. Így megváltoztatták az eredeti jelenetek sorrendjét, melyek folytonossága ezzel semmivé lett. Mivel a sorozat ilyen formában való sugárzását többszöri figyelmeztetés ellenére sem állították le, a csoport beperelte a társaságot. A bíróság megállapította, hogy szerzői jogaikat valóban megsértették, de az ABC-t nem kötelezték az adás megszüntetésére, mivel ez a cégnek „anyagi kárt” okozott volna. A csoport fellebbezett az ítélet ellen, és másodfokon megkapták munkáik USA-beli televíziós adásainak felügyeleti jogát. 1980-ban lejárt a BBC-vel kötött szerződésük is, és így műsoraik külföldi sugárzási jogait is megszerezték (ez akkoriban egyedülálló megállapodásnak számított).
Az 1970-es években a csoport legnagyobb támogatója George Harrison volt, aki nem csak producere volt a Brian életének, hanem Mr. Papadopolousként is feltűnt a filmben (bár az utómunkálatok során Palin hangjára cserélték az övét), emellett több daluk elkészítésében is segédkezett; ezek közül a legismertebb a The Lumberjack Song (Favágó-dal). Egy rövid szerep erejéig feltűnt Eric Idle és Neil Innes mára már kultikussá vált Beatles-paródiájában, az All You Need is Cashben (ismertebb címén The Rutles) is, melyben szerepelt több Python és a Saturday Night Live három tagja, társproducere pedig a Broadway Video volt, az SNL produkciós cége. Harrison egy interjúban azt mondta: „A Monty Python segített át a Beatles feloszlása utáni megrázkódtatáson”.
2002. november 29-én – egy évvel George Harrison halála után – az életben lévő Pythonok John Cleese kivételével (Neil Innes és Carol Cleveland közreműködésével) részt vettek a zenész tiszteletére rendezett Concert for George című rendezvényen. Itt újból előadták a Favágó-dalt és a Sit on My Face című dalt.
A tagok önálló karrierje
A csoport felbomlása után az egykori tagok továbbra is filmkészítéssel foglalkoztak, gyakran együtt dolgozva egymással. Ezek közül több egészen sikeres volt, mint például a Waczak szálló (Fawlty Towers, 1975, 1979), melyet John Cleese és felesége, Connie Booth írt. Az egyik legismertebb film A hal neve: Wanda (A Fish Called Wanda, 1988), melynek forgatókönyvírója és főszereplője Cleese, egyik szereplője pedig Michael Palin. Pár évvel később A hal neve: Wanda szereplői a Fészkes fenevadakban (Fierce Creatures, 1997) újra együtt játszottak. A Terry Gilliam által rendezett Időbanditák (Time Bandits, 1981) írója, a rendező mellett, Palin, aki – szintén Cleese-zel együtt – szerepel is benne. Palin a Brazilban (1985) is feltűnik. Idle szerepelt Gilliam Münchausen báró kalandjai (The Adventures of Baron Munchausen, 1988) című filmjében; látható az Európai vakáció-ban (European vacation, 1985) és az Apócák a pácban (Nuns on the Run, 1990), Robbie Coltrane-nel. Palin és Jones együtt írta a Ripping Yarns című sorozatot, melyben Palin szerepelt is. Palin BBC-vel közösen készített útifilmjei is sikeresek. Ezekben alkalmanként utalásokat is tesz a Monty Python-csoporttal elért korábbi sikereire, a különféle kultúrák bemutatását nem ritkán sajátos, eredeti humorával teszi élvezetesebbé. A legtöbb munkát Cleese vállalta: 59 mozifilm, 22 TV sorozat vagy show, 23 élőben felvett műsor és 6 videójáték.
Újraalakulások
Gyakran merülnek fel találgatások a Monty Python-csoport újraegyesülésével kapcsolatban. Ám Graham Chapman 1989-ben (a Repülő Cirkusz első adása 20. évfordulójának előestéjén) bekövetkezett halálakor úgy tűnt, minden remény elveszett. Viszont 1998-ban az öt még élő Python tizennyolc év után ismét együtt lépett színpadra egy interjú erejéig, amelynek keretein belül előadták néhány régi és egypár újabban írt jelenetüket. A fellépésen szerepelt egy urna is, mely állítólag Chapman hamvait tartalmazza. Az előadás során Terry Gilliam „véletlenül” felrúgta az urnát, melynek kiborult tartalmát egy porszívóval gyűjtötték össze.
1999. október 9-én (a Repülő Cirkusz indulásának 30. évfordulóján) a BBC2 egész esti műsorát a Monty Pythonnak szentelte, dokumentumfilmekkel és néhány külön ez alkalomból felvett új jelenettel.
Cleese Az élet értelme DVD-kiadása alkalmából adott interjújában valószínűtlennek és nem sok jót ígérőnek mondott egy esetleges újraegyesülést. Véleménye szerint lehetetlen lenne a csoport tagjait összeszedni, és összezárni őket egy közös munka erejéig; nem mintha nem viselnék el egymást, egyszerűen csak mindegyikük a saját dolgaival foglalkozik. Eric Idle sem tartja valószínűnek az újraegyesülést, legfeljebb csak akkor, amikor „Graham Chapman visszatér a halálból”. (Ez a nyilatkozat hasonlít arra, amit egykor George Harrison tett a Beatles újraegyesüléséről: „Szerintem addig nem játszunk együtt, amíg John Lennon halott.”)
A 2003-ban megjelent „önéletrajz” – mely a még élő Pythonokkal készült interjúk gyűjteménye – felfedi azt is, hogy 1990-ben, a Gyalog galopp Idle által megírt folytatásáról szóló viták miatt kis híján örökre szakítottak egymással. Cleese úgy érezte, hogy Az élet értelme számára nehéz és középszerű darab volt, és nem igazán akarta megcsinálni. Idle nyilvánvalóan dühös volt Cleese-re, hogy nem akart részt venni a film elkészítésében annak ellenére sem, hogy öt társa ígéretesnek tartotta azt. Néhány évvel később Idle nem volt hajlandó fellépni egy újraegyesülési műsorban, mert azt szerinte Cleese irányította.
2005 márciusában azonban az összes még élő szereplő együtt vett részt Eric Idle Spamalot című, a Gyalog galopp alapján készült musicaljének premierén. Az első előadás Chicagóban volt, azóta pedig a Broadwayn is előadták. 2005-ben 14 Tony-díjra jelölték, melyből hármat nyert meg: legjobb musical, legjobb musical-rendezés (Mike Nichols) és legjobb színésznői alakítás (Sara Ramíreznek, aki a Tavak Tündérét játszotta, amit csak a darab kedvéért írtak bele a történetbe).
A Spamalot sikere nyomán a PBS televíziós csatorna 2005. július 13-án bejelentette, hogy levetíti a Repülő Cirkusz összes epizódját és Monty Python's Personal Best címmel hat, egyenként egyórás műsort, melyben a csoport tagjaival külön-külön foglalkoznak. Minden részt az adott adásban szereplő tag ír, Graham Chapman epizódját pedig közösen készítik el.
2009-ben Monty Python: Almost the Truth-Lawyers Cut (Majdnem az igazság-Ügyvédi változat) címmel hatrészes dokumentum jellegű visszaemlékezést készítettek, melyben az alkotók és a csoportot méltató humoristák, színészek emlékeztek a régi időkről archív és még eddig nem látott felvételeket bemutatva, többek között: Danny Scheinmann, Barry Cryer, David Sherlock, Bill Oddie, Neil Innes, Eddie Izzard, John Goldstone, Carol Cleveland, Dan Aykroyd, Bruce Dickinson, John Du Prez, Tim Brooke-Taylor, André Jacquemin, Tim Roth.
2011-ben A Liar's Autobiography-The True Story of Monty Python's Graham Chapman (Egy hazug önéletrajza-Graham Chapman igaz története) címmel animációs filmet készítettek, melyben a hangjukat kölcsönözték a tagok, Eric Idle kivételével.
2012. január 27-én bejelentették, CGI és élőszereplős filmet készítenek. A filmet Terry Jones rendezi, az egyik szerepre Robin Williams-et szerették volna felkérni.
2014-ben utoljára összeállt a Monty Python csoport. Eric Idle rendezte a műsort, melyet a londoni Royal Albert Hallban tartottak. Az egy tervezett előadásból 10 előadás lett, mivel az első előadás meghirdetésekor a jegyeket 45 másodperc alatt elkapkodták. A többi élő taggal együtt, utoljára léptek fel, ezzel lezárva 45 évet és a több évtizedes találgatásokat a lehetséges reunióra.
A pythoneszk
A Monty Python-csoport rendkívüli hatással van a modern komédiára. Ennek eredményeképp a szürreális humorban a „pythoneszk” általánosan elfogadott szakszóvá vált. Ez némileg félrevezető, mert bár a csoport humora kétségkívül nonszensz és szürreális, gyakran van valamilyen szociológiai alapja (például a brit társadalmi berendezkedés normái). Ezek az elemek viszont egyáltalán nem jellemzőek az általában vett szürreális humorra.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
